Pályaorientációs bemutató az Ürömi Iskolában

2024.02.06

Pályaorientációs napon vettek részt egyesületünk edzői (Szabó János 6. dan, Szabó Levente 2. dan) valamint az Ürömi klub ifjú sportolója: Kovács Kende.

A bemutató céljai: motiválni a fiatalokat a Goju-ryu Karate-do rendszeres gyakorlására, valamint bemutatni a rendészeti és a honvédelmi kadét továbbtanulási lehetőségeket.

Harcművészet és küzdősport bemutatatása után, a BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum HKP1 kadétjai mutatták be a Goju-ryu Karate katonai közelharcban alkalmazható elemeit. Nagy sikert aratott az iskola bemutató csapatának előadása, ahol az alaki gyakorlatok mellett megmutatták mit tanulnak a speciális testnevelés és önvédelem órákon. A Than Károly csapatát Oláh Attila és Szabó János önvédelem oktatók kísérték.

Az előadás végén, a kadétok tanították alakiságra az iskola 7. és 8. évfolyamos tanulóit, majd végül közösen köszöntek el.

Bízunk benne, hogy a program felkeltette az érdeklődést a középiskolai továbbtanulás ezen irányai, valamint karate stílusunk iránt.

A bemutatót megtekintették az iskola vezetői, valamint Vidákovits Tibor, Üröm Község alpolgármestere.